Piskóta és akármilyen krém, például vajas, ganache alapú vagy mascarpone-s krém összegyúrásából készített kekszmassza állagú tészta az alapja. Az én unikornisos nyalókáimnak egy vaníliás piskóta és egy fehércsoki-lime-citromos krém volt az alapja, isteni savanykás ízt adva ezzel a nyalókák belsejének. Mivel a krém vajas, kellően kidermesztve a hűtőben, szuper állagot kaptam, ami stabilan tartotta a sütiket a nyalóka pálcikákon.
Tehát ha jól összegyúrtuk a tésztát, akkor „tenyérbelsőnyi” kis gombócokat érdemes gyúrni a tésztából, így nem lesz túl nagy és csusszan le a pálcikáról, de nem is nézünk bután, hogy mi ez a kis golyóka a pálcikám végén. Ezután hűtőben jól ki kell dermeszteni a golyócskákat, ha megtapogatod már nem tudod olyan könnyen összenyomni, akkor jó. Mehetnek bele a pálcikák, ehhez kell egy kis Candy Melts nevű speciális bevonót felolvasztani (lehet csokiból is, de abban elég nagy a rizikófaktor, és egy zacskó ilyen bevonó sokáig elég és mindemellett finom is, érdemes beruházni). A pálcikák végét belemártjuk a sűrűn folyó Candy Melts-be és beledugjuk a golyókba, körülbelül a közepéig. Nem szabad túl tolni, mert akkor is lecsúszik a sütigolyó. Mehetnek vissza a hűtőbe.
Ha megdermedt (20 perc- fél óra) nincs más hátra, mint az olvadt bevonóban megmártani, hagyni lecsöpögni, és kész is a sütinyalókánk. 🙂 Mehet vissza a hűtőbe pihenni, és ha keményre dermedt lehet díszíteni.
Esetemben adott volt a téma, de a lehetőségek tárháza tényleg végtelen, és remek móka akár gyerekekkel is. 🙂 Én a virágmasszából előre legyártott szarvval és fülekkel dolgoztam, belemártottam kicsit a bevonóba, és már oda is ragadt a nyalókához. Előzetesen festettem őket arany és gyömbér színű festékkel. Utána az Unikornis keksz díszítésből megmaradt cukormázat vettem elő, 3 színt egymás mellé nyomtam egy folpack csíkra, összetekertem, ezt raktam a kinyomózsákba, és már kanyarítottam is vele a három színű unikornis sörény rózsákat a cakepop-okra. 🙂 Gyorsan megszórtam színes cukorkákkal, hogy jól rátapadjon. Már csak fekete ételfesték filctollal meghúztam a szemecskéit, hajnalpír rózsaszínnel pirosítottam az arcukat, és készen is lettek a zabálnivaló (szó szerint) unikornisok, sütinyalóka változatban. 🙂
Kérdésed van? Itt írhatsz nekem! Hozzáfűznél valamit? Itt elmondhatod a véleményed!
Várlak vissza a következő bejegyzésnél, hogy újabb kincseket mutathassak Neked! 🙂