Húsvéti mini macaronok

Akkora szerencsém van, hogy a babikám imád aludni, és mellette fantasztikusan jó gyerek, imádom. 🙂 Így van időm mellette ilyesmiket is csinálni. Igaz, amit eddig 1 nap volt elkészíteni, azt most 2 nap alatt sikerül, de ennek főleg a logisztika az oka. A díszítés egyszerű, ízvilágban is törekedtem arra, hogy minél kevesebb idő alatt „összedobható” krém legyen, ami nagyon finom is azért.

Íme a finomság, és az elkészítése:

A macaron héjak elkészítésekor én Pierre Harmé macaron receptjét használom, ami a vintage macaron blogbejegyzésben fellelhető. Nem kell annyira tartani a macaron készítéstől, néhány macaronnal a „hátam mögött” úgy gondolom, hogy a tészta minősége és állaga, illetve a sütő milyensége a befolyásoló tényező leginkább, nem a pára a pihentetés, vagy Náncsi néni imádsága a szomszéd lépcsőházból. Például a nyuszis macaronok esetében látszik, hogy sűrű maradt a tésztám, és nem terültek olyan szépen a macaronok, „kis bucik” lettek, az ilyesmi előfodrul, attól még az ízük finom és az állaguk is talán most lett az eddigi legjobb. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a gázsütőmbe vettem egy sütőhőmérőt, és most már tudom is hány fok van odabent, nem csak saccolom, hogy hova kell tekerjem, hogy jó legyen 🙂 Azt hiszem tényleg elektromos sütőben légkeveréssel lesznek majd igazán tökéletesek a macaronjaim, de addigra legalább begyakorlom az elkészítésüket. 🙂

Tölteléknek francia vanília krémet csináltam alapnak, ez egy nagyon egyszerű sárgakrém recept, ami például itt van.

Hozzávalók:

  • 1 és 1/4 csésze tej
  • 3 tojás sárgája
  • 1/4 csésze kristálycukor
  • 1/8 csésze liszt
  • 2 ek. és 2 tk. keményítő
  • 1 tk. vanília paszta vagy őrlemény
  • 50 gramm vaj (opcionális)

Elkészítés:

  1.  A tejet feltesszük melegedni a vaníliával, alacsony lángon, csak meleg legyen, ne forrjon!
  2. Ez alatt összekeverjük a tojássárgákat, cukrot, lisztet, keményítőt, nem kell felverni, csak szép sima legyen.
  3. A meleg tej felét óvatosan beleöntjük a tojásos krémbe és jól elkeverjük, majd az egészet vissza az edénybe a maradék tejhez, és melegítjük tovább állandó keverés mellett.
  4. Akkor kész a krémünk, amikor már nehéz keverni és a pudingnál stabilabb krémet kaptunk. (Vigyázat, hamar leég!)
  5. Még melegen rakhatunk hozzá vajat, ettől szép selymes lesz a krémünk.
  6. Folpackkal lefedve hűlni hagyjuk. (így nem fog bebőrösödni)
  7.  Amikor teljesen kihűlt átkeverjük, habzsákból szépen nyomható krémet kapunk.

Készültek vaníliakrémes-málnás macaronok, ezekhez a fagyasztott málnát ízlés szerint cukorral, és keményítővel melegítettem, és átpasszíroztam sűrű szitán. Az alsó macaron héjra nyomtam habzsákból a vaníliakrémből karikát és a közepére tettem a málnaszószt, majd rá a tetejét. Csináltam vaníliás-sós karamellás macaronokat is hasonló módszerrel, a karamellás szósz recept itt található.  Volt itthon egy kis pisztácia pasztám,  tettem egy keveset a vanília krémbe, így lettek pisztáciás macaronok is.

A díszítésről:

A virágok royal icing-ból, vagyis cukormázból készültek, előre legyártottam belőlük sokat, így csak elő kellett kapnom őket, és kerülhettek is a macaronra. A levelek a pisztáciás krémből készültek. A nyuszi pompom farka cukormassza, amit ehető ragasztóval lekentem és kristálycukorba mártottam. A tappancsokat is kézzel formáztam meg cukormasszából.  Próbálkoztam nyuszifej alakú macaronokkal is, de nem véletlenül nem kerültek a fotókra…ezt még gyakorolni kell. 🙂 Külön öröm, ha minden összejön a macaronnal, és szabályos alakúak lesznek, a különböző extra formák majd egy következő alkalommal kerülnek terítékre. 🙂

Ha tetszett, vagy kérdésed van, esetleg küldenél képet milyen jól sikerültek a tieid itt írhatsz nekem! 🙂

Kellemes húsvéti készülődést! 🙂

 

További bejegyzések ebben kategóriában